Landolás

Megjöttem.

Vraa.

Este, sötét, térdig érő hó.

Frederikshavnban megimserkedtem Rasmussal, aki tengerész, negyven éves és nem akar se gyereket se családot, mert szerinte neki az anyukája, apkája, nővére és az ő gyereke meg férje éppen elég. Azt mondta, ha eddig nem sikerült, ezután már nem vállalja. Mondtam neki, hogy attól még valakit találhat esetleg, akinek már van gyereke. Mondta, hogy az hú de milyen jó lenne. Persze ironizált. Azt mondta, tetszik neki a tengerész élet meg a bulizás.

Megkínált sörrel, igent mondtam. Megkínáltam pálinkával, mire ő megkínált még egy sörrel, felszálltunka  vonatra, berúgtunk, sokat röhögtünk, kicsit megfejtettük a világot, és aztán én leszálltam, ő meg ment tovább Aalborgba. 

Kissé pityókásan érkeztem a suliba, ahol hallatlan meleg fogadtatásban volt részem, nem is értettem, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Mindenki örült nekem, megölelgettek, észre vették, hogy jobban nézek ki, mert hogy jobban is vagyok. És az az érzésem, az alapján a pár ember alapján, akikkel eddig találkoztam, hogy e félévben sokkal több jófej ember lesz, mint előzőben volt. Éljen.

Aztán még éjfélig ültünk a kandallónál és röhögtünk. Lassét szivattuk, hogy nagy a feje, de ezt úgyis tudja, hogy tényleg így van, ettől még lehet vele szivatni. 

Jóhi, az izlandi hegyomlás csávó irdatlan vicces. Sőt, viccesebb, mint valaha. Most vagy még jobban elengedte magát, vagy csak megszokta a helyzetet, hogy ő a legidősebb éa alegfurcsább és ezért a legviccesebb is, és most már rá is játszik, nem tudom. De nagyon bírom. Szerintem majd csinálok róla fényképet. Bár ő a fotós, nekem hozzá képest csak kismiska sikerülhet, de legalább akkor majd meg tudom mutatni, ki az a Jóhi, akit mellesleg Jóhann-nak hívnak rendesen, és a beceneve rendesen Jói, csak én hívom és írom így, hogy Jóhi.

Kristina segített felcipelni a garázsból a legalapabb dolgaimat - ágyneműt, ilyesmit, miután Eni, az albán lány, Monica, Kristina barátnője, és Kristina segített felcipelni a bőröndömet a szobámba, ami ezúttal olyan helyen van, ahol még sose laktam: a Vest vagyis Nyugat nevű szárnyban. Végre eljutottam Nyugatra. Jó hely. Saját lakosztály. Az ágy túl kicsi, a szobám meg irdatlanul hideg volt, mikor jöttem, most is csak kicsit jobb a helyzet, de lagalább egyedül lakom. Éljen!

Egyelőre ezek történtek ma. 

Életem leghosszabb és legnehezebb napja a mai. Kb. harminc órányi ébrenlét, plusz beütött, hogy ez lett éppen a periódusom első napja is, alhasam leszakadt, közben pedig tizenöt kilót cipletem keresztül Göteborgon, meg a Skagerrákon, aztán meg húsz perc gyaloglás a hóban, Frederikshavnban a komptól a vonatig. Aztán még a vonattól a suliig, aztán fel a szobába, ágyneműt húzni, zuhanyozni, és most hajnali fél három van, teázom és írok.

Megengedték, hogy holnap sokáig aludjak - kihasználom. Elvileg ilyen nem lesz többet, csak hétvégén....

Meglátjuk.

Ami a mostani tartózkodásomban eddig sokkal jobb, mint a többiben, az az, hogy ezúttal nem a külső körülmények tesznek boldoggá. ...részint persze mégiscsak, mert az emberek például boldoggá tesznek, mert szeretem őket, és úgy tűnik, ők is bírnak engem. De Dánia már nem nagy kaland, olyan, mintha haza jönnék, sőt... Ellenben végre olyan nyitott vagyok, mint már rég nem voltam, vagy tán még ennyire sose... Meg most jól vagyunk én és én. Jól működik a magammal kötött házasságom. Éljen. Szeretetteljes, harmónikus, nyugodt. Annak ellenére, hogy még nem érett meg minden arra, hogy úgy legyenek a külső körülmények, ahogyan szeretném, de most már hittel várok. 

Egyébként ez a Rasmus is pont akkor jött, amikor arra gondoltam, hogy nem jó egyedül lenni, elegem van már belőle a mai napra. (Pedig most megint nagyon jó egyedül lenni...) De akkor elég volt. Jött. Mondta, hogy szép lány vagyok. Mostanában kb. naponta elmondják ezt nekem. Ilyen se volt még sose. Én meg mondom rá, hogy á dehogyis, csak jók a fények... Ráadásul Sz.T.Úrról is kiderült, nem csak akkor lát jó csajnak, ha be van rúgva. De ha berúgunk, akkor van az, hogy nincs az az Isten, ami tűrtőztessen, vagy inkább tartóztasson minket egymástól. Eddig azt gondoltam, ez elég fura. Rossz. Nem így kéne lennie. Mert akkor most vagy barátok vagyunk, vagy nem. Most meg belenyugodtam. Jó csaj vagyok, csak még nem érett meg minden körülmény, hogy az legyen, amit szeretnék... Ennyi.

Köszönöm, hogy megoszthattam.

Viszlát.

Szeretlek.