Punnyadás Sz.T.Úrná, aki beteg. Most végre látom, hogy betegen milyen. Hát nem egyzserű eset... Olyan, mint amikor nekem még éppen hogy nem jött meg, és közben sietek, izzadok és éhes vagyok... enyhénszólva ingerlékeny, de végülis ez csak napjában egyszer jön rá...
Hát szóval már eddig is akartam írni, hogy
minden: vagy nem.
Szóval
most olyanom van, hogy semmi kedvem visszamenni oda,
de itt maradni sincs semmi kedvem, sem motivációm.
Van, ami nyilvánvalóvá vált, és van, ami fáj. Az például, amit be kell lássak, be kell valljak magamnak, elég csúfos valóság, de így állunk:
Sz.T.Úr csak akkor talál ellenállhatatlanul vonzónak, ha be van rúgva. Amúgy nem lát.
Szóval jobb lenne kivárni, amíg lesz valaki, aki majd meglát engem, igazán.
Habár, annak kell örülni, ami van, ami adatik, mert nem mondhatnám, hogy ha valaki akkor is beenged a lakásába, hogy meghúzzam magam pár napra, ha beteg és szarul van - ez mi, ha nem szeretet... Adás.
Ettől persze még mindig minden:
vagy igan, vagy nem.
Vagy úgy lesz, vagy sem.
De legalább értelmes punnyadás: National Geographicot nézünk feketelyukakról, gravitációról, relativitáselméletről...
De azért érdekes: teljesen megszoktam már ezt a szitut, mégis itt marad a kérdés, hogy 'miért'. Hogy miért van ez és hogyan lehet? Hogy józanul semmi, részegen minden, tiszta skizofrénia. Meg hogy milyen fura ez, hogy itt van valaki, és úgy hozzábújnék, de nem lehet. Nem lehetek őszinte... Hülye világ...
Szóval tényleg jobb, ha elmegyek, hátat fordítok ennek az egésznek. És belegyalogolok valami újba...
Remélem.
Sajnos a remény valami jóra, valami jobbra sose hal meg. Vagy meghal: utoljára.
Viszlát.
Szeretlek.
Mert minden úgy van, ahogyan lennie kell... azt mondják...
Néha nagyon nehéz így a semmi közepén lebegni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése